Nemek ingája - patriarcha kontra matriarcha

A régi görögök mítoszaiban találtam a nyomára egy másféle világrendnek, mint amiben most élünk. Elregélték, hogy régen nőjogú társadalmak voltak az elterjedtek. Ezek a társadalmak viszonylag békében éltek, gazdálkodtak, kereskedtek, bár harcolni is tudtak ha kellett (lásd amazonok). Akkoriban "férfit tartani" luxusnak számított, nem minden háztartásban voltak jelen. Ezekben a társadalmakban anyai ágon öröklődött minden, hiszen csak az anya volt biztos származás tekintetében. Ennek a világrendnek később is találkozhatunk a nyomaival a különböző vallásokban, például a germánoknál is, ahol a régi istenek a vánok képviselői Frey és Freya. Frey volt a termékenység istene, Freya pedig a harcosoké, és később Odin mellett is ezt képviselte, saját harcosai voltak.

Hogy mi vetett véget ennek az ősi világrendnek, arról nem szólnak a regék. Azonban a görögök szerint megegyezés történt. A nők átengedték a hatalmat a férfiaknak, cserébe pedig a férfiak megígérték, hogy védelmezni fogják a nőket. Ezt követően nagyon sokáig nagyjából egyenrangú volt a két fél a kapcsolatokban és a társadalmakban, például a keltáknál egyértelműen, a görögöknél kevésbé, de a korai görögöknél a nőknek ugyanannyi joguk volt, mint a férfiaknak. Tekintve, hogy a férfiak sokat voltak távol, egy-egy hajóút sokszor évekig tartott és addig, amíg a ház ura távol volt, bizony az úrnő irányított mindent és szervezte meg a város védelmét is. Ugyancsak ezt mutatja, hogy a leszármazás sem feltétlenül vérségi alapon történt. Egy férfinak az volt a fia, akit fiának elismert. Ez még a rómaiaknál is így volt, lásd Julius Cézár és Brutus történetét. Szóval ez az ősi világrend nagyon sokáig tetten érhető volt a történelemben, végig a patriarchális világon, és tetten érhető ma is.

Hogy miért is írok most erről? Mert nagyon sokan nem tudják a helyén kezelni a nemi viszonyokat. A férfiak és a nők is egyre erőszakosabbak. Márpedig tudjuk, hogy ezek különböző népek voltak. Még a magyaroknál is jelen volt, a magyarok esetében volt a nőközpontúság, a hunok voltak a patriarchális berendezkedésűek.

Ma már ezzel senki nem foglalkozik, pedig lehet, hogy egyszerűbben élhetnénk az életet, talán kevesebb válás is lenne, ha tudomásul vennénk bizonyos dolgokat. 

Először is, az, hogy egy családmodell patriarchális vagy matriarchális mintát követ, nem feltétlenül döntés kérdése. Ez genetika. Nézzük meg a gyermekeket. Kire hasonlítanak inkább, az édesanyjuk vagy az édesapjuk családjára? Milyen szokások alakultak ki a családokban? Másképpen működik az a család, ahol a férfi a családfő és másképpen az, ahol a nő. Egyik sem baj, csak legyünk tisztában vele, hogy mivel állunk szemben. Az apaközpontú családok működésével nagyjából tisztában vagyunk, hiszen minden családot erre kényszerített a társadalmi elvárás az elmúlt ezer évben. Ráadásul a matriarchák nem is tudják ezt sem jól kezelni, hiszen nincsenek rá felkészülve, felkészítve, nincs már minta előttük. Ugyan vannak családok, ahogy kis dolgokban a nő dönt, nagy dolgokban a férfi, arról meg senki sem tehet, hogy nagy dolog húsz évente egyszer történik, de ez nem elég. Ráadásul sokszor még az sincs világosan eldöntve, hogy mi számít kis és mi nagy dolognak. Elég például csak egy termék megvásárlására gondolni.

Matriarchának lenni nem kiváltság, hanem felelősség. Tudni kell mindent a családról, ismerni kell mindenkit, mindenki viselt dolgait, és késznek kell lenni arra, hogy a családból nagyjából mindenki a matriarchához fordul, ha segítségre van szüksége, és ő segít is. Sokszor a saját kára árán is, mert egyszerűen ez a dolga. Ez nem csupán a szó szerint vett altruizmus, hanem felelősség. A család és nem feltétlenül az adott egyén jóléte a fontos. Ez a "pozíció" nem jár előnyökkel, nem lesz miatta senki megbecsültebb, híresebb, gazdagabb, bár a matriarcha a kapcsolati hálóját nyilván a saját hasznára is fordítja, nem a csak a családjára. Viszont az idő teltével egyre nagyobb a felelősség és egyre több kérdésben kell nem csak döntést, hanem lehetőleg mindenki számára elfogadható döntést hoznia.

A világban jelenlévő problémák nagy része ide vezethető vissza,. Nevezetesen, hogy mindenki keveredik mindenkivel a párkapcsolatot illetően, nem működik a régi értelemben vett szelekció. Ez önmagában nem lenne probléma, ha tisztában lennénk ezekkel az igen jelentős különbségekkel.

Mert mi is a gond? Egyrészről a mérhetetlen agresszió, másrészről az elnőiesedett férfiak, akiket sokat kritizálnak manapság. A keresztény ideológia belekényszerítette a családokat egyfajta értékrendbe, de ez ide vezet. Nem a kereszténységet hibáztatom ezért, hiszen ez a folyamat vallástól függetlenül már korábban elkezdődött. Nagyon sok mindenki, akinek nem volt szerencséje, bizony ebben őrlődik. Ezért mennek tönkre a párkapcsolatok. Emiatt nehéz párt találni. Ha úgy talál egymásra egy pár, hogy a nő matriarcha, a férfi patriarcha mondjuk, akkor igen nagyfokú tudatosság kell ahhoz, hogy menedzselni lehessen azt a kapcsolatot. Nem lehetetlen, de ez a fajta tudatosság hiányzik az emberekből. Pedig csak tudatosan kellene kezelni ezeket a dolgokat. A férfiakat belekényszerítették a családfenntartó szerepébe, abba, hogy erős legyen, ne sírjon, takarja el a lelkét, ez sokaknak megy is és nem okoz nehézséget. De vannak akik bizony beleroppannak ezekbe az elvárásokba. Ők finomabbak, nem agresszívek, nem versengők.

A világ viszont változik. A nők egyre erősebbek, egyre többet foglalkoznak önmagukkal és a többi nővel, keresik és meg is találják a kiteljesedés csatornáit, és igen, gyereket is nevelnek sokszor egyedül, mert az apák magukra hagyták őket. Ugyanez elmondható a férfiak egy részéről is. Ismerek anya lelkű apákat, érzékeny férfiakat, akiket egyszerűen "lebuziznak" a társadalomban. Pedig ők a matriarchák párjai. Azok férfiak, akik képesek arra, hogy társak legyenek és képesek odafigyelni az egyensúlyra is. Ők részt vesznek a gyereknevelésben, a háztartás vezetésében és nem esnek kétségbe, ha meg kell főzni egy teát. Sőt, a döntéshozatalban sem hagyják magukra a párjukat. Ezekben az esetekben valóban működik az egyensúly. Persze, sok férfit egyedülálló anya nevelt fel - jól vagy rosszul. Hiszen neki is meg kellett felelni és egyszemélyben kellett apának és anyának is lennie. De ez egy másik problémakör. 

Egyszerűen arról van szó, hogy nem vagyunk egyformák, és ez genetika kérdése. A "lányos" férfiak pedig nem kevésbé férfiak, mint tesztoszterontól duzzadó versengő társaik, egyszerűen csak mások, egy másik társadalmi berendezkedés leszármazottai. Sajnos ezt sem a férfiak, sem a nők nem tudják, mert nem tanulták meg kezelni. S, ami komoly probléma még: senki nem volt, aki megtanítsa őket arra,  hogy ezt a dolgot megfelelően tudják kezelni.

Mindenesetre alapvető problémája a világunknak, hogy semmire nincs már minta, a kapcsolatokra sem nagyon. Nem állítom, hogy csupán ez lehet a megoldás az összes problémára, hiszen nagyon összetett minden, de érdemes lehet ezen a szálon is elgondolkodni.