Újfajta társadalmi kasztrendszer?

 Imádom a reggeleinket a Szívemmel. Minden nap együtt reggelizünk és megbeszéljük az aktuális gondolatainkat a saját sütésű friss zsömi és illatozó tea fölött, még mielőtt nekiállunk a munkanapnak. Beszélgettünk ma reggel is, mi másról is, mint a környezetünkről és a környezettudatosságról.

A lányunk a múltkor a mi konyhánkat használta, amikor saját magának főzött, én pedig láttam, hogy nem használ húst. Kérdésemre mondta, hogy nem igazi vegetáriánus, de igyekszik egy fenntartható, olyan étrendet kialakítani, ami legkevésbé terheli a környezetet. Ezen túlmenően a hússal önmagában nincsen problémája, de nem ért egyet a nagyüzemi állattartás körülményeivel. Azt a húst szívesen megeszi, amit mi itthon nevelünk fel, de az ipari termékekből ő köszöni nem kér. Ezzel csak egyetérteni tudok. Mi pedig áttértünk a ketogén étrendre és rendszeresen eszünk húst, de nekünk sem tetszenek azok a körülmények, ahogy az állatokat "etetik" és "tömeggyártják".

Ahogy nagyon sok minden más sem tetszik, ami a világban folyik. Némelyik témában ezt már meg is fogalmaztam. Most is ezt teszem, talán egy kicsit más megvilágításban.

A másik reggeli témánk a környezetvédelem volt. A beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy úgy tűnik, hogy végre zöld utat kapott egy olyan kezdeményezésem, amiért már több, mint egy évtizede küzdök. Amikor már lehet, - a vírushelyzet után majd - végre elindíthatjuk az Ifjúsági Klubot, aminek a fő témája szintén a környezetvédelem lenne, így a fiatalokat is e téma mellé lehetne állítani. Egyébként hiszem, hogy maguktól is fontosnak tartják, de szervezett formában talán többet érhetünk el. Sokszor beszéltük már, hogy ahogy most működik a világ, az nem tartható fenn. Nonszensz, hogy az óceánban már egy külön sziget képződött az emberiség rengeteg szemetéből. Nonszensz, hogy mennyire felelőtlen az ember. Nonszensz, hogy a vadon élő állatok lépten-nyomon az emberiség hulladékába akadnak bele, legyen az a használt maszkoktól kezdve a PET-palackokig bármi, amit eldobálnak és ez sokszor az életükbe kerül. Elértük, hogy már nem lehet élniük sem nekik, sem nekünk. Tény, hogy rengetegen vagyunk ezen a bolygón, de az is tény, hogy minél többen vagyunk, annál tudatosabbnak kell(ene) lennünk. Annál jobban oda kell figyelnünk arra, hogy vigyázzunk a környezetünkre és nem csak a saját jól felfogott hosszútávú érdekünkben, de a környezetünk, az élővilág, a bolygónk érdekében is.

Sajnos azonban nem elég ezt tudni és látni. Sajnos az emberek többségének szellemi színvonala és igényessége alacsonyabb szinten áll az uruk-hai-oknál. Mi itthon, a saját környezetünkben is szembesülünk ezzel minden nap. Minden reggel amikor elindulok munkába, Szívem is kijön velem az ajtón. Na nem a zsebkendő lobogtatós könnyes reggeli búcsúra kell gondolni ilyenkor. Ő gondoskodik a házi flóra és fauna jólétéről, így ilyenkor kerül friss víz az állatok itató edényeibe és friss táp a tányérjukba, valamint rendszeresen kimegy az utcára is, hogy a napi szemét szedést elvégezze. Komolyan mondom, hihetetlen, hogy mivel kell megküzdenünk. A házunk előtti területen az emberiség mocska a félig megrágott pizzától kezdve az elhasznált cigis dobozokig, csikkekig, üdítős és alkoholos italüvegig találtunk már nagyon sok mindent. Mindez - ahogy az előbb mondtam - , napi szinten. Ha nem látom, egyszerűen nem hiszem el. Ez az igénytelenség netovábbja, és sajnos túlmutat azon, hogy ez nekünk bosszúságot okoz, hiszen összeszedjük és kész. De tényleg ilyen az ember?

Egyrészről igen, ilyen. Másrészről van a másik típusú ember, aki igenis odafigyel arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljen, megpróbálja úgy felépíteni az életét és a háztartását, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Ez a társadalom és üzleti világ minden szintjén jelentkezik. Léteznek már olyan technológiák - hiszen azt is tudomásul kell vennünk, hogy ebben az időben, évszázadban, világban élünk -, amelyek kevéssé terheli a környezetünket. Igen, tudom én is, hogy mindennek ára van. Nem is arról beszélek, hogy vonuljunk ki a pusztába és éljünk jurtában, bár ha valakinek ez a szíve vágya, meg tudom érteni. De látnunk kell, hogy a 24. óra utolsó másodperceiben vagyunk már, most már nem elég az olyan célkitűzés, hogy "ötven éven belül" el kell érnünk valamilyen klímavédelmi célt (elektromos autók, stb...).

Ebben a témában is megjelenik a társadalom szétválása.

Van a környezettudatos ember, aki igenis odafigyel, úgy választja meg az eszközeit, hogy vagy már eleve újrahasznosított anyagból vannak vagy újrahasznosítható. A gyártók gondolhatnának olyan dolgokra is, ami ma reggel Szívem fejéből pattant ki, hogy a 3D-s nyomtatók korában elérhető legyen a háztartások számára is a 3D-nyomtatás és mondjuk a műanyagpalackok újrahasznosítása házilag is. Tudom, hogy az újrahasznosítási eljárások is termelhetnek olyan anyagokat, amelyek szintén nem a bolygó egészségét szolgálják, de talán kevesebbet, mint így és talán kevesebb hulladékkal kellene gazdálkodni is nem csak a háztartások, de a település- és végső soron a világ szintjén is.

Sajnos van a már említett olyan ember, akinek az intelligenciája nem éri el egy orkét. Úgy látom, hogy hiába van a sok felvilágosultan gondolkodó személy, ezekre az "egyedekre" nem lehet hatni semmilyen módszerrel. Azt gondolom, ha már a rasszizmus létező jelenség, akkor inkább ezen magatartás mentén lenne érdemes ítélni, ha már mindenképpen ítélkezni akarunk. Mert azért az tény, hogy nagyon nem vagyunk egyformák és ezt nem nemi, faji vagy vallási alapon kellene eldönteni.

Ami a legfontosabb: nem fogok elkeseredni. Inkább tenni akarok és fogok, hogy részese legyek a világ ama felének, amelyik folyamatosan jobbít és tesz a fenntartható életért.