Mivel akarunk foglalkozni?

 Eszeveszett egy világban élünk. Szerintem bárki vég nélkül sorolhatná, hogy milyen problémákkal, megoldandó feladatokkal szembesül nap mint nap. A kicsitől a nagyig minden napra jut valami intézni való, gondolkodni való, valami, amit meg kell oldani. Persze, hogy besokall az ember és elfárad a napi küzdelmekben. Ez akkor is így van, ha megpróbáljuk kivonni magunkat ezeknek a dolgoknak a hatása alól. Ez az érem egyik oldala.

A másik, hogy azért az ember mégiscsak maga dönti el, hogy mivel szeretne foglalkozni. Amit a világból látunk, az meghatározza a gondolatainkat, de ez fordítva is igaz, amit gondolunk, azt látjuk meg a világból. Foglalkozhatunk azzal, amivel mindenki, ami mindig szembejön. A legnépszerűbb témák manapság például a szex, a genderkérdés és az erőszak, mossák az agyunkat folyamatosan.

A mi célunk pedig inkább az, hogy legyen már végre valamiféle nyugalom körülöttünk. Bele is bolondul már az is, aki eddig normális volt, ha mindennel lépést akarunk tartani. Ha változást, nyugalmat szeretnénk, akkor fontosabb arra koncentrálnunk, hogy a mi az, ami a mi számunkra fontos, mi az, amit kívánatosnak tartunk az életünkben.

A világ olyan amilyen és ezen az sem változtat jelenleg, hogy milyen a mi hozzáállásunk, a körülöttünk zajló élet ettől nem fog más mederben folyni, nem igazán tudunk hatással lenni rá. Ezt sajnos el kell fogadnunk.

Az egyetlen lehetőségünk, hogy létrehozzuk a saját belső univerzumunkat és eldöntjük, hogy mi az, amit beengedünk a világból és mi az, amit nem. Röviden: megteremtjük a saját valóságunkat. Mindez megtörténik sok-sok emberben minden nap minden percében. Persze az, hogy a saját világunkban élünk nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem veszünk tudomást arról, ami a világban zajlik.

A világ, a természet, az életünk és mi magunk is tele vagyunk sebekkel. Sokszor olyan sebekkel, amik nem múlnak el maguktól, és nem múlnak el nyomtalanul. Nyilván ezzel mindenki tisztában van. Vannak olyan sebek, amiket az egyes ember nem is képes kezelni, összefogás kell. Erre való, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen problémákat kell megoldani. De miközben megpróbáljuk gyógyítani a világot és benne önmagunkat, fel kell építeni a saját világunkat is.

Ez a saját világ mindenkinek a rendelkezésére áll, csak bele kell költözni. És szükség van a hasonlóan gondolkodó emberek közösségére, ahol nem akadályozzuk, hanem segítjük egymást abban, hogy elérjük a célunkat.

Ennek a blognak az a mottója, hogy "csak egy út van, a Te utad" - ez talán annak tűnik, hogy az individualizmust támogatom, de sokkal mélyebb a dolog. Ezt én úgy értem, hogy senki nem járhatja a Te utadat. Senki nem érezhet helyetted és nem oldhatja meg az életedet, ha Te nem vagy benne. Szükség van arra, hogy mindenki megélhesse a saját életét és végigjárja a saját útját. Azt is tudom, hogy ez milyen kőkemény és kegyetlen tud lenni.

Talán az lehet a megoldás, hogy felhagyunk végre azzal, hogy mindent meg akarjunk oldani. Igazából a problémamegoldási kényszerünk az, ami a problémák pályáján tart minket. Ha megoldunk egyet, kettő jön a helyébe. Lassan tényleg odáig jutunk, hogy bármerre fordulunk, mindenhol csak megoldandó feladatokat látunk. De látnunk kell, hogy ez a mi hozzáállásunk. Holott, ha nem akarnánk megoldani, ha egyszerűen csak élnénk az életünket elfogadva, hogy hol így, hol úgy alakul, talán letehetnénk ezt az egészet.

A megoldás az lehet, hogy véget vetsz annak, hogy mindig mindent értelmezel és elindulsz. A megértés mélysége az élettel való együttműködésben rejlik. Tehát nem ellenállsz, nem bántod azt, amiben élsz vagy éltél, hanem megkeresed benne és önmagadban az összhangot és felveszed az élet ritmusát.

Aki él, az táncol! Aki tagadja az életet, ellenáll neki, az nem érzi a ritmust, sőt, úgy éli meg a ritmust, mintha az a lelkét egy hatalmas husánggal csapkodná. Van mikor tényleg jönnek az örvények és levisznek a mélybe, de a következő pillanatban, mert hagyod magad az életnek, feldob a felszínre.
Ez egy örök és folyamatos játék. Mint amikor fejest ugrassz a medencébe és pár pillanat múlva kibukkansz a buborékok közül. Ez az élet folyamata, amibe bele is fáradhatsz, de az aki szeret táncolni, az feltöltődik az élettől és nem fárad bele a szórakozásba.

Az agyad végekben és kezdetekben gondolkodik. Elhiteti veled, hogy rengeteg problémád és megoldásod van. Egy csomó projektet végeztet veled. Ha az elmédben élsz és nem a valóságban, akkor ezek a projektek nem akarnak soha elfogyni, mindig talál valamit, amin aztán dolgozhat, de soha sem eleget. Elégedetlen és hajt a következő feladatba, mert „ezt még meg kell oldani”. De amikor szembeszállsz az élettel, akkor önmagad rémálvává változol, örök mókuskerékben tartod magad.

Vagy marad az alap megértés, az igazi megértés, amikor rálátsz a valódi okra, ami enged kilépni a káoszból és rálátást ad a saját és önmagad működésére.

A megértés olyan, mint ha gyertyát gyújtottál volna egy sötét szobában. A sötét eltűnik és marad a világos valóság, átláthatóan és érthetően. Ami pedig érthető és átlátható, az nem lehet probléma.