Miért mindig a nők?

 Ahogy már korábban írtam, néha túlzásnak érzem, hogy mindig a nőket állítják mostanában fókuszba. Általában a nők a bántalmazottak, a nőknek vannak problémáik, a nők oldanak meg mindent, a nőknek van hátrányos helyzete, a nők dolgoznak többet, a munkahelyeken és utána még otthon is.

Tudom én is, hogy az évezredes elnyomás után most, hogy öntudatra ébredtünk - ha lehet ezt így mondani- valóban sok minden jön felszínre, ami eddig főleg a társadalmi ideológiák miatt - nem jelentett problémát.

Nézzük, hogy is kezdődött ez.

Az uralkodó antropológiai tézis szerint is az ősember százezer éveken keresztül nem monogám párokban, hanem a szélesebb nemi kapcsolatrendszeren alapuló matriarchátusban élt. A matriarchátusban a törzs belső igazgatása a nők joga és feladata, a férfiak pedig vadásznak, harcolnak, és megtermékenyítik azokat a nőket, akik erre vágynak. Mivel bármelyik nő párosodhatott bármelyik férfival, anya jogú volt a leszármazás, hisz az apa nem volt ismert. Az utódokról ugyanezen okból a teljes közösség gondoskodott. Az ősközösségi viszonyok között nem csak az anyagi javakat nem birtokolhatta senki, de a másik nem egy-egy tagját sem. Egyes kutatók szerint a magántulajdon megjelenése szorította lassanként háttérbe ezt a berendezkedést néhány tízezer éve.

A mítoszokban is elég sok nyomát találtam annak, hogy volt egy ezt megelőző világrend, amikor a nők irányítottak. Ez tetten érthető a germán mítoszokban a két istencsalád az Ázok és a Vánok közötti különbségeken. Az ősi görög mitológia is tartalmaz ilyen utalásokat, a régi világ istenei Néreisz és családja, az újé pedig Zeusz és családja voltak. A leírások szerint akkoriban úgy is vélték, hogy igen nagy luxus férfit tartani. A keltáknál még egyenlő volt a két nem, egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel.

A kereszténység térhódítása azonban mindent megváltoztatott. Pedig az a vallás is pontosan úgy indult, mint a többi, voltak nők mindenhol. De aztán kivették a teremtő hármasból az anyát, kitaszították a nőket az egyházból. Amelyik nő kérdezni vagy tudni mert valamit, üldözni kezdték és máglyán megégették. Így aztán létrejöttek a buta nők első nemzedékei, akik aztán buta gyerekeket neveltek fel. A buta gyerekekből ostoba felnőttek lettek és egyre bigottabbak is. A végén odáig fajultak a dolgok, hogy a nőket már egyenesen démonizálták, féltek tőlük, mert már semmit sem értettek velük kapcsolatban, a szülés és születés csodáját a legkevésbé. Azt legalább belátták, hogy ha nem születik ember, előbb-utóbb kihalunk, így muszáj volt teret engedni a szexualitásnak, de ezt olyan borzasztó módon korlátozták, hogy eltorzult az egészséges élethez való viszony is. Ezt is túl nagy hatalomnak tartották a nők kezében. Egyes nők pedig akkor még asszisztáltak is ehhez, nyilván ők is a neveltetésük hatására. Tudjuk, hogy ha egy nő elvetemült, az sokkal rosszabb, mintha egy férfi az.

Na, de ettől, hogy a nőket megfosztották mindentől, a férfiak nem lettek sem erősebbek, sem jobbak. Kisstílű, életképtelen egyedeket termelt ki ez a társadalmi berendezkedés. Ne feledjük, a nőket továbbra is bután tartották, elzárták a tanulás lehetőségétől is és a buta nő még mindig buta gyereket nevelt fel. Ne legyenek illúzióink. A férfiak a lovagkorban sem voltak jobbak, mint most. Csupán egy idealizált képet fest elénk az irodalom. De tudjuk, hogy milyen megalázó volt akkoriban például özvegyen maradni, mert még a nemesi családoknál is az özvegy közprédává vált. Szerencséje volt, ha a férje nevéért vagy vagyonáért valaki újra feleségül vette. Sokan inkább apácának álltak. Ezzel kapcsolatban sem kell illúziókat kergetnünk, bizony a 15. századig a zárdák bordélyként működtek a legtöbb helyen. De nézhetjük az újkori dzsentri kultúrát is. Amelyik férfi nem tudta eltartani a családját, mert eldorbézolta a családi vagyont (örömlányok, kártya és szerencsejátékok, nagyszabású férfipartik) legfeljebb főbe lőtte magát. Hogy mi történt utána a gyerekeivel és az asszonnyal, az egy cseppet sem érdekelt senkit.

Senkit nem vigasztal, hogy az ostobaságba taszítás ellenére igenis voltak okos nők, sokszor igen kimagasló eredményeket is értek el. Emléküknek tisztelettel adózunk, közvetett módon ők indították el a "felvilágosodás" nevű kort. Az ember akkori felfogóképességének határait nagyon jól megmutatja, hogy sem akkor, sem azóta a mai napig nem sikerült felérni azokhoz az ősi állapotokhoz, amikor ember és ember között nemi jellegek miatt legalábbis nem tettek különbséget. Van még hova fejlődni.

Mert nézzük napjainkat. Az életképtelen férfiak és nők a mostani kultúránkban is jelen vannak. Semmi sem lett jobb, alig léptünk előre ebben a tekintetben. Olyannyira nem, hogy ifjabb koromban sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes-e normális gyerekeket nevelnem, hiszen csak sérülni fognak ebben a világban. De aztán rájöttem, hogy ebben a világban mindenki sérült. Azt hiszem, azt, hogy napjainkban mivel kell szembenéznünk, mindannyian tudjuk. Pár évvel ezelőtt ezeknek a folyamatoknak az eredményeképpen eljutottunk a csontvázszerű, nyeszlett lányokig és az uborkatestű fiúkig. Onnan már nemigen volt lejjebb.

Azért van remény, most már egyre többen fordulnak az egészséges életmód, a sportok irányába, ezzel egyidejűleg pedig a környezettudatosság, a tudatosan irányított élet is egyre nagyobb teret kap.

Mielőtt még bárki is azt gondolná, hogy azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert nőjogi harcos lennék, kiemelem, hogy pont ellenkezőleg. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyensúly legyen a világban, hogy tényleges egyenlőség legyen a nemek között. De ezt még el kell érnünk. Igen, a nők most nagyon foglalkoznak magukkal, a jogaikkal, az életükkel, de ez csak annak a jele, hogy igyekeznek meghatározni a saját helyüket a világban, felépíteni a saját életüket, és azt gondolom, hogy ezt nem a férfiak hátrányára teszik, hanem saját magukért. Ráadásul rá is kényszerülnek erre.

Érdemes elolvasni ezt a cikket: 

A nők és az irányítás

De ugyanezt kell megtenniük a férfiaknak is, ha nem akarunk visszajutni abba a korba, amikor luxus volt férfit tartani. Nagyon nehéz ezt megtenni, amikor a régi minták már nem használhatók semmire, amikor a régi erkölcsök már nem élhetők. Ugyanazzal kell szembenézniük, mint a nőknek. Túlzások mindkét oldalon vannak és lesznek is, amíg mindenki meg nem találja saját magát. Azonban van egy különbség: a nők egymásnak is segítenek, tanfolyamokat szerveznek, közösségeket építenek. A férfiak részéről ezt még nem látom. Ahogy azt sem, hogy a két nem közösen akarná kialakítani azokat a normákat, amik a jövő társadalmára érvényesek lesznek.

A jelenlegi kommunikáció sajnos nem kedvez ennek. Eljutottunk oda, hogy már nem csak a férfiak akarják lenyomni a nőket, hanem saját nemtársaik is különböző (leginkább keresztény) ideológiára hivatkozva. Nem csak ebben az országban van ez így, sajnos jelenleg nagyon általános még más Európai országokban is. Pedig ez nem csak a nőknek megalázó. Megalázó a férfiak számra is, valahogy olyan, mintha lelkesen tapsikolnánk nekik, hogy végre hajlandóak elmenni dolgozni, és mert hajlandóak, a magasabb fizetéssel jutalmazzák meg őket, a nőt meg nem, mert a nő az úgyis dolgozik. 

A vezető pozícióban lévő férfiak még mindig igyekeznek lenyomni a nőket, a vezető pozícióban lévő nők pedig bizonyítanak. Csak már nem nekik. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy abbahagyjuk ezt. A nők pedig, de ugyanúgy a férfiak is választhassanak. 

Veszélyes a helyzet és gyorsan változtatni kellene ezen, a küzdés helyett a szabad és egynerangú megbeszélést, kommunikációt hiszen egymás nélkül nem boldogulhatunk.