Időszegénység

 Új közgazdasági fogalom jelent meg a köztudatban. A szegénységnek sok arca van, most nem a gazdasági vagy lelki-, hanem az időszegénységről szeretnék pár szót írni. A jelenség nagyon is létezik, mindenki érzi ezt a saját bőrén. 

Kezdem ott, hogy miközben egyre több szó esik a nemek közötti egyenlőségről és a nők helyzetéről, még mindig vannak dolgok, amik a közvélemény szerint kizárólagosan a nők feladatai maradnak. Ez pedig erősíti az egyenlőtlenségeket. A láthatatlan munkavégzésről van szó. Most a karanténos időkben ugyan sokan szembesültek azzal, hogy ez a probléma egyáltalán nem elhanyagolható, sok nő szenved időszegénységben.

A mai napig tartja magát a vélekedés, hogy a háztartás vezetése, a gyerekek ellátása, nevelése, és úgy általában a gondoskodás tipikusan női feladat, holott már én is találkoztam férfival, aki ezekből a feladatokból derekasan kiveszi a részét.

Az a közkeletű vélekedés, hogy a nőknél ez ösztönös, csupán szeretetből teszi és ezért nem is munka. Valóban így lenne?

Egy normális családban megoszlanak a terhek, vannak dolgok amikben az egyik, más dolgokban a pár másik tagja jó. Szerintem az a legfontosabb, hogy ez így tudjon működni, igazságosan ki kell venni a részét mindkét félnek a családon belüli munkákból is, hiszen a háztartás, a főzés, a gondoskodás a család életének része. Szerintem ez általában így is működik, inkább az a probléma, hogy mindenkinek kevés az ideje. Mindenkinek a nyakába szakad az, hogy teljesíteni kell a munkahelyen, akinek nem lehetséges a home office, az még az utazási idővel is számoljon és még otthon is működnie kell a családi életnek. A láthatatlan munka nem csak a család nő tagjait érinti. Az nem fontos, hogy családon belül ki milyen szerepet vállal fel, de az fontos, hogy ezek a szerepek világosan meg legyenek beszélve.

A digitális világ sem sokat segít ezen a problémán, holott a technikai eszközök használatának éppen az az értelme, hogy az ember időt tudjon megtakarítani önmaga és a családja részére. Azon túlmenően, hogy talán nem a célnak megfelelően használjuk ezeket az eszközöket, még hozzájön az is, hogy a technológiát ki is kell szolgálni, ez pedig plusz feladatokat ró arra, aki a családból a legjobban ért hozzá. Ebben az országban különösen értenek hozzá a szolgáltatók, hogy lesöpörjék magukról a dolgokat, értem ez alatt az elérhetetlen ügyfélszolgálatokat, a többszörösen futott ügyintézési köröket, egészen addig, hogy még ha el is éri az ember azt, akit akar, akkor próbálják telefonon irányítani, hogy mivel mit csináljon, de nem, nem fog kijönni és megcsinálni ami az ő dolga lenne. Vagy legalábbis nehezen.

Elnézem most az iskolásokat, ahány tanár, annyiféle rendszert kell megtanulni a diáknak és a szülőknek is. Önmagában ez nem lenne baj, de viszi az időt, és ahány rendszer, annyiféle hibaforrás. Igen tudom, megpróbálták egységesíteni, aminek az lett az eredménye, hogy összeomlott a rendszer. De ez sem megoldás. Talán működőképessé kellene tenni az iskolások rendszerét. Talán a felnőttek időbeosztását is segítené, ha olyan rendszert használnának, amit a gyerekek is tudnak kezelni. Sőt, a számítástechnika órákon lehetne tanítani ezeknek a rendszereknek a használatát. De az sem lenne rossz, ha egy gyerek vagy tanár mondjuk több éven át ugyanazt a rendszert használná. A pontatlan, nem megfelelő, de akár nem szakszerű szabályozások is csak súlyosbítanak a helyzeten. A vége pedig valami elképzelhetetlen katyvasz, ami nem hogy nem segít a kevés idő beosztásában, hanem csak tovább nehezíti az emberek életét.

A probléma igazából az, hogy legyen az ember bármennyire is hidegfejű és racionális az időbeosztását illetően, nagyon sok olyan helyzet van, ami tervezhetetlen, belesodor bárkit a rohanásba és a stresszelésbe.