A mérgező kapcsolatok hosszútávú hatásai

 Talán azért is van ez a téma fókuszban nálam, mert mostanában az átlagnál több szó esik most a családon belüli erőszakról. Nyilván a COVID-helyzet miatt is és azért is, mert ma van "A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja". De fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra is, hogy mérgező kapcsolat áldozatai nem csak nők lehetnek!

Egy jó ideje már folyamatosan szembejönnek velem cikkek a mérgező kapcsolatokról, nárcisztikus, antiszociális (lánykori nevén pszichopata) emberekről, arról, hogy hogyan lehet felismerni őket; a családon belüli bántalmazások különböző módjairól, energiavámpírokról. Tény, hogy egyre kevesebb az önkontrollja az embereknek általában és az is tény, hogy egyre többen emelik fel a fejüket, akik ilyen kapcsolatban élnek. 

Valószínűleg az is oka lehet a helyzet elszabadulásának, hogy aki kilép egy ilyen kapcsolatból, otthagyja a másik felet a hatalom gyakorlásának áldozata nélkül és időbe telik újabb áldozat után nézni. A bántalmazó nyilván, ha otthon nem tudja kiélni az ilyen irányú természetét, akkor ráengedi a környezetére. A mérgező kapcsolatok így megjelennek egyre több barátságban, munkahelyeken, mindenhol. Ha érzelmileg kevésbé érintett az ember, akkor még viszonylag könnyen szabadul. Jó nagy ívben elkerüli a problémás kollégát vagy megszüntet egy korábban barátinak számító kapcsolatot. Komoly gond akkor van, ha valakinek a párkapcsolatában vagy a szüleivel való kapcsolatában van jelen a probléma. Pedig sokszor ilyen esetben is az adott kapcsolat megszüntetése lehet a megoldás.

Megoldás?

Azt már sok helyen sok mindenki leírta, hogy hogyan kezdődnek és hogyan működnek ezek a kapcsolatok. Hogyan megy bele az áldozat és mire észreveszi magát, már késő, olyan helyzetekbe van belekényszerítve, ahonnan egyszerűen nem tud kilépni. Mire észreveszi egyáltalán, hogy már nem önmaga, már sokszor ereje sincs változtatni, de ha ereje lenne is, olyan hálót fontak köré, ami miatt szinte lehetetlen szabadulni. Tudni kell az áldozatról, hogy általában már tudatában sincs annak, hogy nem normális állapotokban él. Annyira leépült az önértékelése, önbizalma, realitásérzékelése. Ráadásul a helyzetet súlyosbítja, ha kialakult a bántalmazótól való függőség is.

De ami a legrosszabb, hogy még ha sikerül is kilépni egy ilyen kapcsolatból, az ember már sohasem lesz ugyanolyan, mint előtte. Nagyon hosszú még az út a gyógyulásig. Végignéztem nem is egyszer.  Amikor a korábban határozott, életvidám lány egy ilyen kapcsolatból való kilépés után határozatlan és képtelen menedzselni az életét. Nem tud kiállni saját magáért és nem tud nem-et mondani. Bár legalább most már utólag rájön, hogy neki rossz lehet, ha nem teszi. Újra kell tanulni mindent az életről, nem beszélve arról, hogy az eltelt évek alatt a világ még csak nem is úgy működik, mint előtte, teljesen új és ismeretlen lehet minden, amivel nagyon nehéz megbirkózni sérült önértékeléssel.

Nem csak az a megbocsájthatatlan, amit közvetlenül vele tettek, hanem az is, amilyen hatással a további életére van. Fél már mindentől, fél attól, hogy esélyt adjon új kapcsolatoknak, még barátságoknak is. Csak felszínes kapcsolatokat tart fent, nyilván, mert nem akar újra sérülni. Újra kell definiálnia önmagát, de ez sem könnyű feladat, ha nem látja reálisan önmagát az életében, nincs önbizalma és önértékelése. Arról nem is beszélve, hogy az életben továbbra is részt kell vennie, ugyanúgy dolgoznia kell, ellátni a feladatait, helytállni. Sokszor idő sincs alaposan átgondolni és a helyére tenni a tapasztalatokat, egyáltalán megtalálni, hogy hol és milyen módon tették tönkre és feloldani a felgyülemlett feszültségeket. Ez tényleg hosszú időbe telik és nem is nagyon megy segítség és támogatás nélkül. De muszáj rajta dolgozni és akinek sikerül ezen túllépni, az megerősödve léphet tovább.

Sajnos ismertem olyan embert is, akinek egy élet sem volt elég arra, hogy fel tudja dolgozni életének azt a szakaszát, amit ilyen kapcsolatban töltött. Még az élete vége felé is azt kérdezte tőlem, hogy mit tudott volna másképpen tenni? S hiába mondtam neki, hogy ő semmit, semmivel nem tudta volna elérni, hogy abban a kapcsolatban meg tudjon felelni. A legjobb amit tehetett, hogy kilépett belőle, az egyetlen, amit tehetett volna, ha korábban teszi ezt meg. Nyilván erre nem nagyon volt esélye. Mára mindketten meghaltak. A bántalmazó valószínűleg azért, mert nem talált újabb áldozatot vagy nem ilyen ideálisat és így csak szenvedésként élte meg a folyamatos elutasítást máshonnan, a bántalmazott pedig azért, mert amikor rájött, hogy az élet továbbra sem bánik vele kesztyűs kézzel, már nem akart tovább élni.  A későbbi pozitív élmények már nem tudták felülírni a korábbi kegyetlen tapasztalatokat.

Szóval nagyon nehéz téma ez. Azért írtam meg ezt a posztot, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy sajnos a jelenség már társadalmi problémává nőtte ki magát, sokkal többször fordul elő sokkal több mindenkivel, mint azt feltételeznénk. Nem csak a fizikai bántalmazás bántalmazás. Hosszú távon a lelki bántalmazásnak talán még keményebb következményei lehetnek, mint a fizikainak. 

Az igaz, hogy ha nem tudunk róla, sok mindent nem tehetünk. De ha tudunk segíteni, akkor támogassuk azt, aki ilyen kapcsolatból lép ki és próbál felállni. S legyünk tudatában, hogy a kilépés nagyon fontos, de még fontosabb a rehabilitáció. Ennek pedig sokszor az áldozatok nincsenek tudatában. Ne nézzünk el mellette!